Már készülnek: gyakorlati tanácsokkal látják el a Pride-felvonulókat a Brüsszel által pénzelt „civil szervezetek”

A Helsinki Bizottság, a TASZ, valamint az Utcajogász szerint a kormány a Pride-on túlmutatóan támadja a gyülekezés szabadságát.

Feltehetőleg technikai hiba okozta a balesetet.
Nyitóképünk pusztán illusztráció. Fotó: Frank Hammerschmidt / DPA / AFP
Vasárnap délután súlyos repülőbaleset történt Tapolca közelében, írja a helyi sajtó. A rendelkezésre álló információk szerint egy tandem siklóernyő a felhúzás során feltehetőleg technikai hiba miatt lezuhant.
A balesetben egy 50 év körüli férfi és egy 28 év körüli nő életét vesztette.
Nagy Judit rendőrségi szóvivő megerősítette a tragédiát, és hozzátette, hogy a rendőrség a légügyi hatósággal közösen vizsgálja a baleset körülményeit. Egy szemtanú beszámolója szerint az utas lába beakadhatott a kötélbe, ami miatt a siklóernyő kontrollálatlanul pörögni kezdett, majd nagy magasságból a földre zuhant.